Programok

2023. szeptember 29.

Világjárványok régen és ma

Emberiség történelme során nem a háborúk, hanem a világjárványok okozták a legtöbb halálozást. A magas halálozási aránnyal járó fertőző betegségek minden történelmi korban jelentős számban ritkították a Föld lakosait. Említhetjük az ókorban pusztító "antóniusz pestist", középkorban a XIV. század közepén tomboló bubópestist, az újkorban a kolerát. De a legújabb kor sem mentes a halálos áldozatokat szedő járványoktól. Az I. Világháborúban a spanyolnátha 75.000.000 millió áldozatot követelt. Ma sem lehetünk nyugodtak, hiszen a HIV fertőzések miatt 1981 óta több, mint 25.000.000-an hunytak el. De egy-egy influenza járvány során is több tízezer lakost veszítünk el. 2020-ban a COVID-19 pandémia szedi áldozatait. A vírus elleni küzdelem egyik fontos lépése a vakcina előállítása, és majd az emberek beoltása.

Az immunizáció jelentős hatású a globális egészségre. Ma már több, mint 20 betegség megelőzhető védőoltással, és ma az egyik leghatékonyabb és költségkímélő orvosi beavatkozás az emberek milliárdjainak védelme érdekében. A lakosság magas arányú átoltottsága (minimum 75%) védelmet nyújt az oltatlanok számára is, ezt nevezzük „nyájimmunitásnak”. A vakcinázás jól dokumentált előnyei ellenére számos európai ország felnőtt lakosai bizonytalanok az oltásokkal kapcsolatban. Kétségeik vannak az oltóanyagok biztonságával kapcsolatban, megkérdőjelezik a kormány, valamint a közegészségügyi hatóságok megbízhatóságát. Összeesküvés elméleteket gyártanak gyógyszergyártók anyagi érdekei és betegségek terjedése között. Az oltóanyagok betegséget előidéző mivoltának terjesztése Wakefield 1999-ben megjelent MMR oltás és autizmus összefüggéséről szóló tanulmánya után felerősödött, annak ellenére, hogy 12 évvel a cikk megjelenése után maga a szerző vallotta be, hogy a tanulmány nem valós adatokra épült, és visszavonta azt.

Regisztrációköteles program

Lejárt a regisztrációs határidő: 2023. szeptember 29., 10:00

Időpont(ok)

2023. szeptember 29.

Szereplő(k)

Szervező egység(ek)

Tudományág(ak)

Programtípus(ok)

Javasolt korosztály(ok)

17 helyszín

258 program

262 szereplő

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.
Bővebb információk »

Rendben